Ajánló

“MEDVEÜNNEP

Az ünnepelt.
A medve és a nő lelki kapcsolata olyan szoros, hogy a hím medvét bőrét is gyönggyel, kendővel díszítik. Előtte az ételek és italok minden fajtájából álló megvendégelés.

A vogul nyelvet már csak annyian beszélik, mint nálunk egy falu lakossága, alig három és fél ezren, az osztjákok pedig elférnének egy 17 ezer lakosú kisvárosban. Legközelebbi nyelvrokonaink a mocsaras, fenyves Nyugat-Szibéria fél-európányi területén élnek, szétszórtan. Halásznak, vadásznak, északon rénszarvast, délebbre lovat, marhát tartanak. A múlt századra a cári kizsákmányolás kishíján végső romlásba döntötte őket, napjainkban a kőolajtermelés milliónyi betelepült munkása és környezetpusztítása miatt kerültek a legveszélyeztetettebb népek sorába. Pedig úgy kétezer évvel ezelőtt még kiemelkedő kultúra hordozói voltak területükön: fémműves, lovas, fejlett vallási sztyeppe-peremvidéki népek.

Idős nemzedékük máig őrzi mindazon szellemi értékeket, amiket mi, magyarok a civilizálódás folyamán elveszítettünk. Megismerésük mindig is emberfeletti erőfeszítést követelt. A XIX. században még csak eljutott hozzájuk kínnal-keservvel öt magyar tudós, de a XX. században már szinte lehetetlen volt kapcsolatot teremteni velük. A fordulat 1990. augusztus 19-én következett be, mikor az utazás teljes költségét fedező Művelődési Minisztérium meghívására a történelemben először hazánk földjére lépett legjobb hagyományos énekeseik, népművészeik 17 fős csoportja. Mindjárt be is mutatták híres szertartásukat, a medveünnepet.

A medvében minden régi vallás különleges szellemi tartalmak megtestesülését látta, és egyik leggazdagabb kultusza éppen nyelvrokonainknál alakult ki. Ha a vadászok – mindmáig életük kockáztatásával – medvét ejtenek el, annak nemétől és korától függően 1–7 éjszakán át engesztelő ünnepet tartanak. Halálában a medve olyan szellemi erővé válik, mely mindent meg tud valósítani. Jelképesen megteremtik hát előtte az egész világrendet az ember számára legelőnyösebb formában.

Az éjszakák elején hosszú énekekkel hozzák tudomására eredetének történetét. Valaha a medve az Ég-isten gyermeke volt, de lekívánkozott a földre. Itt megszegte atyja parancsait, s bűneiért elejthetővé vált az ember számára. Eztán férfi- és női táncokkal szórakoztatják, étellel-itallal kínálgatják. Megjelenítik, hogy az ember előtti kor természetfeletti lényei hogyan rendelték el az élet örök törvényeit. Nyírkéreg maszkokban számtalan apró színjátékkal mutatják be a földi lét visszásságait. Utóbb megidézik védőszellemeiket és a születést, életet, halált meghatározó istenségeket, akik jelmezes férfiak képében eljárják áldásadó táncukat.

Eközben elfogyasztják a medve húsát, lelkét pedig visszaküldik az Ég-isten atyához. A Teremtő értesül mindarról, amit az ember a medvének bemutatott, és ennek megfelelően irányítja majd a világot. Az ünneplés által lekötelezett medvének pedig elrendeli, hogy ugyanoda szülessen újra, elejtsék, és így folytassa végtelen közvetítői hivatását.

Különös, hogy a medve minden régi vallásban szoros kapcsolatban állt a nőiséggel. A teremtő szellemi erő férfi jellegű, de ami ezt megvalósítja, testben, érzelemben, gondolati jelképben – azaz bármilyen érzékelhető formában – létezővé teszi, az a női félhez tartozik. A létesülés titkát ma intuícióként, megfoghatatlan megérzésként hordozza magában minden nő – ezért igazodnak el könnyebben a nők a látszat és a tartalmi lényeg ellentmondásai közt, találják meg hamarabb a biztos középutat. Egyidejűleg birtokosai a nők az égi bölcsességnek és a testies termékenységnek.

Az ősi időkben mindez nyílt tudás volt, átlátható és uralható. Az osztják medveünnep világrendje egyben az emberi lélek misztikus jelképekben ábrázolt, igen pontos „térképe”, a medve égi eredetének mítosza pedig a lélek isteni eredetének és Teremtőjéhez visszatérésének mintája.

A medvekultusz jobban kezelte a legmélyebb, magzat- és kisgyermekkori lelki rétegeket, mint a modern pszichiátria, és a halál utáni lét útvesztői közt is biztos irányt mutatott.

A civilizált ember idegennek, sokszor félelmetesnek érzi azt, ami régen a természeti népek és magaskultúrák köztudatában egyaránt magától értetődő igazságnak számított. Európában egyedül a magyaroknak maradt fenn olyan rokonnépe, mely elsősorban visszaadhatja mindazt, amit valaha tudtunk. Figyelnünk kell erre az értékes tudásra, mert az idős énekesek gyermekei már nem a hagyományos élet, hanem az atomkor neveltjei.

Schmidt Éva”